A lovak ősei hajdan a mai amerikai kontinensen fejlődtek, majd az akkori szárazföldi átjárón keresztül bejutottak Eurázsiába. Később az Amerikában élő őslovak kihaltak, de az átvándorolt példányok tovább fejlődtek.

 Így alakult ki az Equus, amelynek négy csoportját különböztetjjük meg: a tundra ló, az erdei ló, a przewalski ló és a 4. ilyen csoport a tarpán, amely az ázsiai sztyeppéken volt őshonos. A tarpán utolsó példányait még a múlt században meg lehetett találni, de a faj gyakorlatilag mára már szinte kihalt.

Az állatkertekben tartott tarpánállomány valódisága igencsak megkérdőjelezhető, és a Lengyelországban tenyésztett konyik fajta(amit a tarpánok utolsó megmentett példányok leszármazottainak tartanak a lengyelek) valószínűleg nem áll közvetlen rokonságban a tarpánokkal.

A tarpán viszonylag gyors és könnyed mozgású, általában fakó vagy őzszínű volt, télen kivilágosodó szőrzettel, amit nyárra ismét az előbb említett színeket öltötte.

Ezen a tarpánon jól megfigyelhető a szíjalt hát.

A hucul(eltérően a legtöbb pónifajtától) nem a származási helyéről kapta a nevét, hanem egy mára már kihalt, ősi lovas népről. A hucul nép a Kárpátokban, a Tisza , a Prut, a Brodina forrásvidékén élt. Az ő kezük alatt alakult ki ez a munkát igen jól bíró, szívós, ellenálló fajta. Tudatos tenyésztésről itt még egyáltalán nem volt szó, a huculoknak csupán egy kiváló teherbírású, nyugodt és szorgalmas hegyi lóra volt szükségük, ami bírja a téli-nyári időjárást és a ridegtartást is. A hucult később a katonaságban alkalmazták málhás- ill. géppuskás lóként.

Küllemére zömökség jellemző, ezt a hatást többek között a mély, széles szügy és mellkas teszi. A nyak középhosszú, izmos és vastag, a sörény dús, sűrű, gyakran eltakarja a szemeket, a tarkót és a mart. A háta hosszú és széles, jellemző vonás a huculoknál a túlnőttség.(A farbúbmagasság nagyobb a farmagasságnál.) A lábak erősek, rövidek, jól izmoltak, a paták pedig kicsik, kemények, patkólás nélkül is ellenállóak. A kancák marja bottal kb. 131-142 cm. Színe leggyakrabban őzszínű pej, fakó vagy egérszürke szőrökkel keverve, de a fekete, fakó, a gesztenyepej és a sötétpej is előfordul.

Ezen a hucul példányon nagyon jól megfigyelhetők a fajta jellegzetességei.